MÁR A KÖNYVESBOLTOKBAN SZIEBIG TÍMEA - DOKTOROK KÖNYVE - SORSUK AZ ELHIVATOTTSÁG CÍMŰ MÁSODIK INTERJÚKÖTETE!
|
SZIEBIG TÍMEADOKTOROK KÖNYVESORSUK AZ ELHIVATOTTSÁGdr. Czeizel Endre
orvos-genetikus, az orvostudományok akadémiai doktora
- Családi életébe mennyire kúszik be a magányosság? – A fia esetében apaként mennyire volt kérdéses, hogy mit kéne tenni? – Eleinte a fiamnak is voltak kapcsolatai nőkkel. Már színházban dolgozott, amikor konkréttá vált, hogy a férfiakhoz vonzódik. Emlékszem arra a sokkoló érzésre, amikor elmondta nekem. Minden apa a legjobb sorsot akarja gyermekének, és manapság melegnek lenni társadalmi szempontból nagyon nehéz. Orvosként is féltettem őt, ezért nagyon aggódtam sorsa alakulása miatt. Ugyanakkor tudtam, nem tehet erről, és továbbra is ugyanolyan értékű ember, mint ha heteroszexuális lenne. Ez a felismerés egyébként jobban kihozta a felé irányuló szeretetemet, mert amikor féltünk valakit, intenzívebben meg tudjuk élni a vele kapcsolatos érzéseinket. Szerencsére a testvérei is elfogadták őt, így ez nem okozott problémát a családon belül. – Szerelem volt? – Nagy és szép szerelem. Csak éppen senki sem készített fel minket arra, hogy a lángoló szerelem néhány év után elmúlik, és az azt követő takarékláng már nem melegít elég forrón. Vákuum keletkezett bennem, és ezzel a furcsa ürességgel nem tudtam mit kezdeni. Csak annyit éreztem, jogom van még az életben szerelmesnek lenni, és máshol kezdtem el keresni a boldogság kék madarát. Közös megállapodásunk alapján később ő is ezt tette. – Jóisten? – Valamiféle rendezőelv van a világban, bizonyosfajta rendszer. A térben és időben, ismeretben és tudásban való végtelenséget csak úgy lehet felfogni, hogy létezik valami összerendező elv. Működnek olyan szabályok az életben – ezt a genetikában is tapasztalom –, melyekhez kellett valamiféle felsőbb erő, ami elrendezte. Ebben hiszek. |